Szép Ernő: A kávéházi ember

Pest a kávéházak városa,

Ezt a frázist hallották már, nemde?

Kávéházak városa biz ez,

S kávéházi ember vagyok benne.

Én vagyok a kávéházi,

Kávéházi ember,

Ki feketét s kapucinert,

Kapucinert rendel.

Van már bennem egy fekete-tenger,

Én vagyok a kávéházi,

Kávéházi ember.

Abbázia, New-York, Balaton,
Magyar Világ, Upor, Emke, Lido,
Tibennetek él a pesti nép,
A keresztény éppúgy mint a zsidó.
Belétek vagyok bezárva
Bezárva én árva,
Eledelem, szivar, újság,
Két tojás pohárba.
Kávé habbal, nekem egyéb nem kell,
Én vagyok a kávéházi,
Kávéházi ember.

Nyáron csak a Balaton előtt
Ülök s a Lidóba megyek télen,
S ha a Magyar Világot unom,
Kivándorlok a New-Yorkba kérem.
S ha netalán csókra kapok
Gusztust hébe-korba,
Megtalálom a Francais-ba,
Avagy az Ámorba.
Jóba vagyok ott a női nemmel,
Én vagyok a kávéházi,
Kávéházi ember.

Társaságom kávéházba van,
Ismerek ott ügynököt és bárót,
Ott olvasom én el A Napot
S feleségem a Magyar Figárót.
Az asszony a gyerekeket
Megszülni ott szokta,
S ott a tejet mind a gyerek
Szalmaszálon szopta.
Ott üt meg a guta engem egyszer –
Én vagyok a kávéházi,
Kávéházi ember.