EGÉSZSÉGGANODERMA

A ganoderma májvédő hatása

A ganoderma májvédő hatását a keleti orvoslás már nagyon régóta ismeri. A ganoderma hatását a 1990-es évek végétől folyamatosan kutatják.

Ganoderma gyógygombát nálunk pecsétviaszgombaként is ismerjük, míg Kínában Lingzhi néven és Japánban pedig Reisi néven tartják számon.

A keleti hagyományos orvoslásban azonban évezredek óta használják. Mind megelőzésre, mind számos betegség kezelésére, beleértve a Hepatitis B-t is.

A ganoderma májvédő hatása

A máj helye a szervezetbenSzámos tanulmány kutatja a ganoderma gyógygomba hatását. Az immunmoduláris tulajdonságát, a tumorellenes, antivirális, vagy a májvédő hatását.

Egy 2005-2006-os kínai tanulmány szerint, melyben a Ganoderma Lucidum-ból kivont ganoderinsav hepatitis-B elleni hatását vizsgálták.

A vizsgálat során laboratóriumi körülmények között irányított állatkísérleteken igazolták a ganoderma májvédő hatását.

A vizsgálatot hímnemű egerek csoportjaival, kontrolcsoporttal végezték, úgy hogy egy csoportnak ganoderinsavat adtak, majd pedig szén-tetra-kloriddal szimulálták a májkárosodást.

 A vizsgálat megállapította, hogy a Ganoderma Lucidumból kivont ganoderinsav (8lg/ml) gátolja a hepatitis B (HBV) vírus 8 napon túli replikációját.

A szén-tetra-kloriddal májkárosított egereknél a ganodermával történő kezelés során (10 mg és 30 mg/kb) 7 nap után szignifikánsan védetté váltak. Ugyanilyen dózisban adagolt ganoderma kivonat megvédte az egereket a májkárosodástól.

 

Ha te is szeretnéd kipróbálni a ganoderma gyógygomba pozitív hatásait, akkor próbáld ki a ganodermás kávét, vagy a ganoderma kapszulákat!

Kérdés esetén fordulj, hozzánk bizalommal!

 

kép forrása: pharmacy.unc.edu

Bertalan

Imádom a kávét, egyszerűen a rabja vagyok, az íze mellett az pár nyugodt percet is kedvelem, amíg az ember megissza a kávéját. Amióta ganoderma kávét iszom tele vagyok energiával és frissességgel, élvezem, hogy rengeteg mindenre van időm, azáltal, hogy pénzt is keresek a kávézással egyre több álmom tudom valóra váltani.

Minden vélemény számít! Kíváncsi vagyok a tiédre is.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .