Kopi luwak kávét kóstoltunk

kopi-luwak kávé baliA Kopi luwak kávé a világ legdrágább kávéi közé tartozik. Nem mindennapi élmény ilyen kávé inni.

Kopi luwak kávé Baliról

Egy nagyon kedves barátom Bali utazásáról visszatérve meglepett egy eredeti Kopi luwak kávéval. Igazi meglepetés volt számomra. S mivel a kávé már-már a török kávéra emlékeztető módon finomra őrölt kávé formában érkezett.

Kopi luwak elkésztése

Mivel a török kávéhoz hasonló finomságú őrölt, szinte már majdnem instant kávéról van szó. A csomagoláson sajnos elkészítési útmutató nem volt. Így először ki is próbáltam csak úgy „törökösen” leforrázva majd kicsit állni hagytam. Meg kell mondjam nem győzött meg elsőre.

v60 dripperGondoltam biztos az elkészítéssel van a baj, így gyorsan be is szereztem egy V60 drippert, mert ugye a ganoderma kávéhoz csak forró vízre van szükség, és mivel már évek óta ezt iszom így eddig nem is volt kávéfőzőm.

A V60-al újra nekivágtam a kopi luwak kávé újbóli elkészítéséhez. Most már kicsit okosabban körültekintőbben és főként pontosabban.

A forró vízzel előmelegített filterrel kibélelt V60-ba 10 gramm kopi luwak kávét tettem, majd felöntöttem 160 gramm cca 87°C-os. Majd mikor az teljesen lecsöpögött már fogyasztásra is kész volt a világ legdrágább kávéinak egyike a kopi luwak kávé.

Kopi luwak kávé íze

kopi-luwak kávét kóstoltunkBár a „török”-ösen elkészített kopi luwak után is inkább kíváncsiság volt bennem az első korty kávé előtt. És ez nem volt másként a V60 dripperrel elkészített kopi luwak kávé után sem. Érezhető volt a különbség a kétféle főzés között.

A V60-al elkészített kopi luwak íze teljesen más volt mint a „törökösen” leforrázotté.

Nekem kicsit tényleg lágyabb íze volt a kopi luwak kávénak mint egy normál kávé, egyesek szerint enyhén csokis ízzel. Ez utóbbi számomra annyira nem jött át, ami lehet az elkészítésből fakadóan, de lehet az én ízlelőbimbóim miatt van.

 

Mindenesetre nem fogom leváltani a napi ganoderma kávémat erre a kávéra. Nem feltétlen az ára miatt inkább azért sem, mert most már egyre többet lehet hallani, hogy a Kopi luwak kávé elkészítése során oly fontos szerepet betöltő cibet macskákat emiatt gyakran rabságban tartják és kávéval etetve készítik el ezt a kávét.

Mindenesetre ha mégis a kopi luwak lenne a kedvenc kávéd csak ajánlani tudom a különleges erjesztési folyamattal előállított DXN Civattino Coffee-t

Marocchino Fondente

Egy különleges olasz kávérecept édes csokoládéval, hogy az ébredés még különlegesebb legyen. Természetesen ganoderma kávéra hangolva.

 

Elkészítés:
Tegyük a frissen elkészített ganoderma kávét egy kis pohárba. (ügyeljünk, hogy a kávéporra ne öntsünk 80°C-osnál forróbb vizet)

Adjunk hozzá tört csokoládét.

Szórjuk meg kakaóporral és feketeborssal.

Tegyünk a tetejére kevés tejből készült meleg krémet, majd az egészet szórjuk meg újra kakaóporral.

 

Hozzávalók (1 adaghoz):
1 adag eszpresszó (a kávé erősségét a ganoderma Black Coffee mennyiségével tudjuk szabályozni – én 1/3 tasak kávéval készítem)

1 adag sötét csokoládé pehely

Keserű kakaópor

Fekete bors

Forró tejszín

 

Jó kávézást!

Eredeti recept és kép: Lavazza

DXN Civattino Coffee avagy a cibet kávé másképp

DXN Civattino kávéA DXN Civettino Coffee egy új kávékülönlegesség a DXN kínálatában. A Civettino kávé attól különleges, hogy íze nagyon hasonlít a világ legdrágább kávéinak egyikéhez, a cibet macska segítségével előállított Kopi Luwak kávéhoz, amit angol nevén civet coffeenak is neveznek.

Mitől különleges a DXN Civattino Coffee?

A DXN Civettino Coffee íze szinte megegyezik a cibet macska segítségével előállított kávéval, azonban ennek a kávénak az előállítása nem a fogságban tartott cibet macskákkal történik, hanem egy különleges erjesztési folyamat révén, fermentálással éri el ugyanazt az ízvilágot.

A DXN Civettiono Coffee nem állati eredetű Cibet kávé!

A termék 100%-os prémium erjesztett kávébabból készül, melyet gondosan pörkölnek, hogy kellemes ízű, aromájú legyen.

DXN Civattino Coffee – fermentált kávé
Nettó tömeg: 200 gramm

DXN Civattino kávé elkészítése

DXN Civattino Coffee elkészítése:

  • Tegyél 4 adagoló kanál DXN Civattino Coffee granulátumot a csészébe.
  • Önts hozzá 200 ml forró (kb 70°C-os) vizet.
  • Az aromák kioldódása érdekében várj 5 percet.
  • Szürd le a Civattino kávét és máris fogyaszthatod.
  • Ízlés szerint ízesítheted. cukorral, tejjel, tejporral stb.

 

DXN Civattino Coffee vásárlás

A DXN Civattino kávét legegyszerűbben a webáruházunkból tudod megvásárolni. Melyhez az ingyenes regisztráció után egyből törzsvásárlói áron is hozzájuthatsz.

  1. Ingyenes Regisztráció
  2. Vásárlás a Webáruházban

Jó kávézást!

Ganoderma kávés latte macchiato készítése

Ganoderma kávés latte macchiato készítése saját kezűleg otthon. Azt gondolnánk, hogy a latte macchiato elkészítése nehéz feladat, de ha betartunk pár alapvető szabályt mi magunk is könnyedén elkészíthetjük akár otthon is.

Mi is az latte macchiato?

A latte macchiato eredeti olasz recept, jelentése: foltos tej. A meleg tej és a krémes tejhab olyan egyedülálló ízt kölcsönöz a kávénak, amelyért a legnagyobb ínyencek is rajonganak.

Ganoderma kávés latte macchiato elkészítése otthon

Ha otthon szeretnénk elkészíteni a saját kedvenc latte macchiato-nkat, akkor nagyon egyszerűen és gyorsan meg tudjuk csinálni.

Az alapanyagokon kívül csak egy kézi tejhabosítóra van szükségünk.

Ganoderma kávés latte macchiato hozzávalók:

  • 1-1,5 dl zsíros tej (2,8% vagy 3,5%-os)
  • 1 tasak DXN Lingzhi Black Coffee
  • ízlés szerint ízesítéshez cukor, édesítő

Ganoderma kávés latte macchiato elkészítése:

Melegítsük meg a tejet (nem kell túl forróra), majd öntsük egy magas falú pohárba. És máris jöhet a tej felhabosítása. Verjük fel a tejet, míg szép buborékmentes kemény tejhabot nem kapunk.

Ha ezzel megvagyunk, készítsük el a ganodermás kávét. Érdemes egy kiöntőbe elkészíteni, így könnyebben tudjuk majd a tejhabra önteni. Tegyünk egyharmad tasak kávét a kiöntőbe majd adjunk hozzá egy kicsi (kb 1/2 dl) max 80°C-os vizet (így nem égetjük meg a ganodermát a kávéban).

Keverjük össze és óvatosan öntsük rá a tejhabunkra.

Míg elkészítettettük a kávét addig volt ideje leülepedni a tejhabban a tejnek, így a kávé szépen a tej és a tejhab közé fog ékelődni, kialakítva az igazán vonzó foltos tejet, azaz a ganoderma kávés latte macchiato-t.

 

A ganoderma kávés latte macchiato habos krémes tejes íze a ganoderma kávéval igazán csodálatos és finom párosítás.

 

Jó kávézást!

 

Ganoderma kávés latte macchiato video

Kávé elkészítési módjai – avagy hogyan készíthetjük el kedvenc kávénkat?

Ha kávézunk, tudjuk, hogy nem mindegy milyen módon készítjük el kedvenc italunkat. Van aki az egyik, van aki a másik elkészítési módra esküszik, de biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megvan a saját maga kedvenc kávé elkészítési módja.

 

Kávé elkészítési módjai:

A közkedvelt kávé ízét úgy tudjuk élvezni, hogy ha a pörkölt és ledarált kávébabokat leforrázuk, vagy forró vízben átgőzöljük, átpréseljük.

Ezért van az, hogy nagyon sok kávé elkészítési mód létezik. Csak felsorolásképpen néhányat megemlítve.

eszpresszó kávé elkészítési módjaPresszó kávé

A vendéglátóhelyek kávégépe. Hozzáértő kezek nagyon finom kávét készthetnek számunkra az ilyen gépekkel. Működésének lényege, hogy nagy nyomású forró vizet présel át az őrölt kávén.

Kotyogós kávé

Egyike a legnépszerűbb otthoni kávéfőzésnek. Bár már kezdik átvenni helyüket az otthoni kapszulás kávégépek, de sokan nem tudnak elszakadni az oly megszokott kotyogós kávé ízétől. Ebben az elkészítési módban a víz a forralás, a vízgőz nyomás hatására préselődik át az őröltkávén.

Török kávé

Talán a legrégebbi kávé elkészítési mód. A vízzel együtt forraljuk fel a darált kávét, ahol szervírozáskor a főzőedény alján hagyjuk a kávézaccot. Tradcionális helyeken forró homokban melegítik fel az igazi török kávét.

filteres kávé elkészítési módja

Filteres kávé

Filteres kávé esetén egy kávé, vagy teafőzőn át főzzük át a kávét, amely egy filterben van előre csomagolva, vagy mi magunk tesszük a kívánt mennyiségű kávét. Ezzel kicsit hígabb (hosszú) kávét tudunk készíteni. Amerikában közkedvelt kávéfőzési forma.

Instant kávé

A kotyogós kávéfőzési mód mellett az instant kávé a másik legközkedveltebb kávé készítési mód. Gyors egyszerű, és tiszta. Instant kávé esetén az instant kávéhoz csak forró vizet kell adni és elkeverni, ami természetesen feloldódik a forró vízben és már iható is.

French Press kávé

A kávét egy speciális erre készített kézi french presser-ben készül el melynek a lényege, hogy a darált kávéra öntött forró vizet egy szűrős dugattyú segítségével az edény aljára préseljük, így azon át „leszürjük” a kávét.

Otthoni kávégépekkel készült kávé

És ne feledkezzünk meg a ma oly divatos párnás, vagy kapszulás kávégépekkel készült kávékról sem. Az elvük az eszpresszóéhoz hasonló, de az eszpresszó gépek beállításait és a kávé őrlés tudományát hivatott kiküszöbölni, mellyel otthonunkban is élvezhetjük a majdnem tökéletes eszpresszó ízt.

 

Láthatjuk hogy számos módja van kedvenc kávénk elkészítésének. Ráadásul az itt felsoroltak, csak a legismertebb elkészítési módok.

Mindenki válassza ki magának a kedvenc kávé elkészítési módját, ha még nincs. Én sokáig a kotyógós kávét ittam, de aztán áttértem az instant kávéra. Hogy miért? A Miért instant a ganodermás kávé? című blogbejegyzésből megtudhatod.

 

A kávé 38 féle elkészítési módja pedig még inspirációt, ötletet is adhat, hogy hogyan és milyen kávét készíts magadnak.