KÁVÉ

Az instant kávé titka

Akár fogyasztjuk, akár nem, a kávé része mindennapjainknak. Szinte elengedhetetlen kelléke társas összejöveteleinknek, baráti társaságok beszélgetéseinek, üzleti konferenciák szüneteinek, vagy akár mindennapi programunknak is. Azonban az instant kávé-t sokan nem is tekintik igazi kávénak, annak ellenére, hogy szinte nem is különbözik a babkávéból főzött társától.

Címszavakban:

Az instant kávé története
Feldolgozása
Fajták
Az instant kávé előnyei
DXN instant kávé különlegességek

 

Az instant kávé története

Az instant ital réges-régi időkbe nyúlik vissza.

Instant kávé történeteEgészen 1771-be. Állítólag ekkor készült el ugyanis az első instant kávé, méghozzá Nagy-Britanniában, ahol a kormány szabadalmaztatta is a találmányt. Majdnem egy évszázaddal később azután Amerika is előrukkolt valami hasonlóval: a polgárháború alatt a katonákon kísérletezgették ki az instant „kávétortákat”. A következő mérföldkő a japán származású dr. Sartori Kato gyógyszerésznek köszönhető, ő fejlesztette ki az első sikeres, instant kávé előállítására irányuló eljárást azáltal, hogy a kávéporhoz csak vizet adott hozzá és már el is készült mindenki kedvenc ébresztő itala – ötletét egyébként szabadalmaztatták is.

És itt jön képbe az a személy, aki nem egy volt amerikai elnök, hanem a tömegesen gyártható instant kávé „atyja”. George Washington, vagyis nevezzük teljes nevén, George Constant Louis Washington (élt 1871 és 1946 között) belga származású amerikai feltaláló és üzletember volt. 1897-ben New York-ba emigrált, majd pár évvel később, amikor Guatemalába utazott, megfigyelte, hogyan vált ki és rakódott le a kávédara egy ezüst kávéskanna kiöntőjére. 1909-től már árulta is a saját instant kávéját és 1910-ben instant kávémanufaktúrát is alapított G. Washington Coffee Company névvel.

Bár az ő nevéhez fűződik az első tömegtermelésben előállított instant kávé, sokan panaszkodtak a terméke ízére. Mindenesetre a találmánya marketingje is jól sikerült, New York újságaiban és rádióiban is reklámozták, illetve az első világháború idején fontos katonai beszállító lett. Nem csoda, hogy gyorsan és messzire elterjedt a pár másodperc alatt és pár mozdulattal elkészíthető frissítője.

A katonák egész egyszerűen „Egy csésze George” néven emlegették a kényelmes és gazdaságos instant kávét. Innentől pedig egyenes út vezetett ahhoz, hogy az innivalót 50 évvel később már tömegesen gyártották és a legtöbb háztartás számára elérhetővé vált – és persze népszerűvé, hiszen bárki meg tudja csinálni, sem tehetség, sem extra hozzávalók nem szükségesek hozzá, csak egy kis víz.

 

Feldolgozása

Őrlés

Az instant kávé gyártása során a pörkölt kávészemeket először egyenletesen megőrlik. Ez az a kávé, amelyet őrölt-pörköltként árusítanak az üzletekben. Az őrlés során felszabaduló aromákat megkötik és a gyártási folyamat végén újra hozzáadják az instant kávéhoz.

Kávéital

A megőrölt kávét vízben 100 °C fölötti hőmérsékleten forralják. Az eljárás ezen része pont olyan, mintha otthon főznénk a kávét, csak ebben az esetben ipari mennyiségű kávét főznek le, melyet később lepárlókban sűrítenek.

Szárítás

Ahhoz, hogy a kávéitalból a boltok polcaira kerülő granulátumos forma készüljön, kétféle technológiát alkalmaznak.

· Fagyasztásos eljárás

Az egyiket fagyasztásos eljárásnak nevezik, mikor a kávéitalt lefagyasztják, összetörik, majd vákuum alá helyezik. A vákuum hatására a víz párologni kezd a kávéból, megőrizve a kávéban lévő aromákat.

· Porlasztva szárítás

A másik eljárást szárításos eljárásnak nevezik, ekkor a kávéitalból forró levegővel kipárologtatják a vizet, míg az ki nem kristályosodik. Az instant kávék többsége szárításos eljárással készül, míg a fagyasztásos eljárást inkább a magasabb minőségű, prémium instant kávékhoz használják.

Azt, hogy az instant kávé melyik módszerrel készült, egész könnyű eldönteni. A porlasztva szárításnál a kávé sokkal apróbb, por állagú. A fagyasztásos eljárással készült instant kávé inkább nagyobb, kavicsos szerkezetűek.

Fajták

Klasszikus és prémium

A klasszikus és prémium kategóriájú instant kávékat főként gyártási technológiájuk különbözteti meg. Míg a klasszikus instant kávé szárításos-, addig a prémium instant kávé fagyasztásos eljárással készül. A prémium kategóriájú instant kávé a fagyasztásos technológiának köszönhetően kiváló aromát és ízt kap.

A prémium instant kávék általában robusta és arabica kávészemek keveréke, melyben az arabica kávé aránya magasabb, így mindkét kávéfajta legjava kerül csak a csészébe.

3in1

A 3in1 instant kávék a kávé mellett a cukrot és kávékrémezőt is tartalmaznak, így az elkészítéséhez a forró vízen kívül semmi másra nincs szükség.

Az instant kávé előnyei

  • A gyors elkészítési mód. Az instant kávé azonnal feloldódik a forró vízben.
  • Alacsony szállítási költség a súly és terjedelme miatt az azonos mennyiségű kávébabhoz képest.
  • Hosszú ideig eltartható.

Tudtad-e, hogy az instant kávénak nagyobb a koffein tartalma, mint a főzött kávénak? Ugyanis a gyári előállítás következtében a kávébabból hatékonyabban tudják kivonni a koffeint, mint az otthon vagy kávézóban lefőzött kávékból.

DXN instant kávé különlegességek

A DXN kávékülönlegességei egyedi recept alapján a legjobb minőségű instant kávéból és ganodermakivonatból készül. Többféle ízesítés közül választhatunk a feketekávétól a krémkávén át a fehér kávéig.

Ezen kávékülönlegességekben az instant kávéhoz adagolt ganoderma kivonatnak köszönhetően rendkívüli módon erősíti immunrendszerünket és szervezetünk egészségmegőrző képességét. Így joggal nevezik egészséges kávénak is.

Utóbbiakat a web áruházban meg is tudod vásárolni.

 

Mint mindenben a babkávék és az instant kávék között is találunk rosszabb minőségű terméket.

Azonban kijelenthetjük hogy a jó minőségű instant kávéból készült kávé ugyanolyan jó minőségű mint a babkávéból főzött hagyományos kávé, hiszen gyakorlatilag ugyanazok.

 

forrás:

wikipedia.org,

cafegano.eu,

<

p style=”text-align: justify;”>kaveklub.reblog.hu/tenyleg-washington-talalta-fel-az-instant-kavet

Bertalan

Imádom a kávét, egyszerűen a rabja vagyok, az íze mellett az pár nyugodt percet is kedvelem, amíg az ember megissza a kávéját. Amióta ganoderma kávét iszom tele vagyok energiával és frissességgel, élvezem, hogy rengeteg mindenre van időm, azáltal, hogy pénzt is keresek a kávézással egyre több álmom tudom valóra váltani.

One thought on “Az instant kávé titka

Minden vélemény számít! Kíváncsi vagyok a tiédre is.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .