KÁVÉ

10 dolog, amit tudnod kell a kávéról

Amit tudnod kell a kávéról – A világ egyik legszélesebb körében fogyasztott ital mégis állandó vita tárgyát képezi. A tudósok és az ínyencek régóta vitatkoznak a kávéról. Hogy egészséges, vagy egészségtelen, hogy milyen egy tökéletes csésze kávé, hogy koffeinmentes-e a kávé, vagy, hogy ki élvezhette az első csésze kávét.

Találj te is tudományos vagy érdekes válaszokat a 10 dologban, amit tudni kell a kávéról!

1. A koffein ölni tud

Amit tudnod kell a kávéról - Kávés csészékAnnak ellenére, hogy nagyon jól ismerjük a koffein hatását ölni is tud. Szakértők szerint persze ehhez viszonylag rövid idő alatt el kellene fogyasztanunk 80-100 csésze kávét.

2015 szeptemberében az USA FDA szervezete figyelmeztetett arra, hogy egyre népszerűbb és kezd elterjedni a koffein por, ami igen erős termék.

2. A kávé jó lehet neked is

Az elmúlt évek számtalan tanulmánya igazolja, a kávé jótékony hatásait, hogy jó a májra, csökenti a szívroham kockázatát, esetleg csökkenti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát. És egy 2015-ös tanulmány szerint napi 1 és 5 csésze kávé közötti adag csökkentheti a korai halál kockázatát. Míg egy 2016-os tanulmány szerint a kávé a szklerózis multiplex (SM) kialakulását is csökkenti.

3. A koffein fokozhatja a női nemi vágyat

Ez bizonyítottan működik a patkányoknál. De a kutatók szerint azon embereknél is fokozza a szexuális élményt, akik nem megrögzött rabjai a szexnek.

4. A koffein csökkenti a fájdalmat

A mérsékelt mennyiségű koffein – ami kb. 2 csésze kávénak felel meg – az edzés utáni izom fájdalmakat csökkentheti egy kis tanulmány szerint. De egy 2012-es a nem rendszeres kávéfogyasztók körében tartott kísérlet szerint, aki kávézik annak kevesebbet fáj a nyaka és a válla a számítógépes munkavégzés során. Bár ez a kutatás nem volt elég nagy ahhoz, hogy bármiféle következtetést egyértelműen le lehessen vonni belőle.

5. A koffein valóban fenn tud tartani éjszaka

Amit tudnod kell a kávéról - IdőEgészségügyi szakértők azt tanácsolják, hogy kerüljük a lefekvés előtti 6 órában a kávé fogyasztását. Egy 2015-ös tanulmány kiderítette, hogy a koffein megzavarhatja a szervezet belső óráját, amely jelzi a szervezetnek, hogy mikor kell aludnia. Egy másik tanulmány szerint az éjszakai műszakban dolgozók nappali alvását zavarhatja meg a koffein.

6. A koffeinmentes kávé is tartalmaz koffeint

Ha 5 – 10 csésze koffeinmentes kávét megiszol akkor koffeintartalom szempontjából olyan, mint ha 1-2 normál kávét ittál volna meg. Mint ahogyan azt már a koffeinmentes kávéról szóló cikkünkben is írtuk.

7. A koffeinmentesítéshez akár vegyi anyagokat is használhatnak

Amit tudnod kell a kávéról - LaborA koffeinmentes kávé készítésének többféle módja van. Az egyik az oldószeres eljárás, ami gyorsabb és hatékonyabb a Svájci vizes eljárásnál. Ennek is két fajtája van a direkt oldószeres és a fejlettebb indirekt oldószeres. Az oldószeres eljárásoknál egy szerves oldószert, a metilén-kloridot szokták alkalmazni.

8. Nem a koffein felelős a keserű ízért

Nem a koffein a fő összetevő ami felelős a kávé keserű ízéért. Sokkal inkább a csípős elkövetők, az antioxidánsok felelősek a kávé keserű ízéért.

9. A nagyszerű kávé a pörköléstől és a főzéstől függ

Amit tudnod kell a kávéról - KávéörlőAmikor a kávé aromáját érezzük, az a kémiai folyamata a pörkölésnek és a kávé lefőzésének.

A pörkölés során a kávébab 400 fok körül elkezdi magába zárni az olajt. Minél több olajt tartalmaz annál erősebb az aroma. A koffeintartalom a vízben töltött idővel növekszik, így egy átlagos kávé több koffeint is tartalmazhat, mint egy eszpresszó, vagy egy capuccino.

A sötétebb pörkölésű kávébabok is több koffeint tartalmaznak.

10. A kávé felfedezése a kecskék segítségével

Évezredekkel ezelőtt egy kecskepásztor arra lett figyelmes, hogy a kecskék éjszaka nem aludtak, miután a kávé piros bogyóiból ettek. A bogyókat elvitte a közeli szerzetesekhez, akik ördög művének vélték és elégették a kávébogyókat, de a finom illata miatt főzetet készítettek belőle. Ide vezethető vissza a kávé eredete.

 

Mivel végigolvastad a 10 dolog amit tudnod kell a kávéról, jutalmul elárulok még két igen érdekes titkot.

+1 dolog amit tudnod kell a kávéról

A tanulmányok azt mutatják, hogy az amerikaiak nagy többsége a napi kávé adagjukkal viszik be a szervezetükbe a szükséges antioxidánsokat. Egy –két csésze kávé előnyös lehet számodra is naponta.

Vagy ha nem szereted a kávét próbáld ki a fekete teát ami a második legnagyobb antioxidáns forrás. A banán, a szárazbab, és a kukorica is benne van még az első ötben.

és még 1 dolog amit tudnod kell a kávéról

Igen a kávé segíti az emésztést, de a tudósok nem tudják megmondani, hogy miért. :-)

 

forrás: http://www.livescience.com

 

Bertalan

Imádom a kávét, egyszerűen a rabja vagyok, az íze mellett az pár nyugodt percet is kedvelem, amíg az ember megissza a kávéját. Amióta ganoderma kávét iszom tele vagyok energiával és frissességgel, élvezem, hogy rengeteg mindenre van időm, azáltal, hogy pénzt is keresek a kávézással egyre több álmom tudom valóra váltani.

Minden vélemény számít! Kíváncsi vagyok a tiédre is.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .